Szolnoki MÁV Sportegyesület jóváhagyott sportfejlesztési programja 2011

A sportszervezet sportfejlesztési programja, ami tartalmazza a 107/2011. (VI. 30.) Korm. rendelet 4. § (2) bekezdése c) pontjában meghatározott tervet is.

A 101 éves Szolnoki MÁV Sportegyesületnek 1942 óta volt kosárlabda szakosztálya, mely több éven át a Nemzeti Bajnokság első osztályában szerepelt. A sporttörvény okán 2000-ben egy gazdasági társaság átvette szakosztályunkat. 2011 májusában a gazdasági társaság megszüntette tevékenységét. Egyesületünk elnöksége 2011. március 3-án úgy döntött, hogy az addig szüneteltetett szakosztály működését amatőr szinten férfi és női szakágban újraindítja. A szakosztály felépítésnek első lépése volt, hogy 2011. július 1-én együttműködési megállapodást kötöttünk a Szolnoki Sportcentrum Nonprofit Kft.-vel (a Sportiskola működtetője) 8-16 éves korú leány kosárlabdázók felkészítésére, míg 17 éves kortól 23 éves korig a Szolnoki MÁV SE folytatja a kosárlabdázók felkészítését. Egyesületünknek a sportolók felkészítésére szinte egyedülálló lehetősége van, hiszen a MÁV Sporttelepen szabványméretű kosárlabda csarnok van (egy időben itt játszotta Egyesületünk NB I-es mérkőzéseit). A telepen továbbá atlétikai pálya 102x12 m-es futófolyosó, kondicionáló terem, 22 fős szálló éteremmel, újraindítás előtt álló gyógyvizes uszoda, nagyméretű szauna található. A tárgyi feltételek mellé felmértük anyagi és személyi feltételeinket is és megállapítottuk, hogy alkalmasak vagyunk arra, hogy az MKOSZ által meghirdetett „Új pályán” és „Neveljünk kosarasokat” programban található célokat megvalósítsuk. Az „Új pályán” az amatőr sport legfontosabb feladatának megjelölt tömegesítés és a főiskolai kosárlabda élet fellendítése segítségünkre van. A Szolnoki Főiskolával kötött megállapodásunkat a jövőben, a kosárlabda tömegesítésére és a fiatalok továbbtanulási lehetőségére kívánjuk felhasználni. Az utánpótlás nevelési programunk a „Neveljünk kosarasokat” szakmai irányelveire épül. A szakosztályban képességfejlesztő szakembert kívánunk alkalmazni. Az etikai és pedagógiai elvek megvalósításában segítségünkre lesz a Széchényi Gimnázium vezetése mellyel, mint közoktatási jellegű sportiskolával, Egyesületünknek együttműködési megállapodása van.

Ismertesse a kérelmező szervezet kérelemmel érintett támogatási időszakra vonatkozó sportfejlesztési programját.

A 2011-2012-es bajnoki esztendőben a kosárlabda szakosztály női részlege az Amatőr Nemzeti Bajnokság keleti csoportjában indul, valamint résztvevője lesz az U18-as bajnoki versenysorozatnak. Női csapatunkban utánpótlás válogatott versenyző található, kinek felkészítésére a szövetségi elvárásokat figyelembe véve különös gondot fordítunk. A szakosztály férfi részlege Jász-Nagykun-Szolnok Megye bajnokságában, valamint a megyei utánpótlás bajnokságában indul.

Ismertesse a támogatással megvalósítandó sportfejlesztési program indokoltságát!

A szakosztály fejlesztési programjának támogatására nagy szükség van, hiszen nélküle vélhetően megszűnne a női kosárlabdázás Szolnokon, míg az amatőr fiúk tömegbázisának szélesítésére a fiatalok körében nagy szükség van. Különösen azért, mert a versenysport utánpótlás nevelésére kiválasztott csoporton kívül igény van a további fiatalok foglalkozatására, akik később a sportág számára hasznos egyének lehetnek (néző, edző, játékvezető, szponzor). Ezen kívül a korai kiválasztás okán a kimaradtak az Egyesületnél csatlakozhatnak a sportághoz. A sportágfejlesztési program elindítása előnyös a sportág számára, hiszen a bázis növekedése a résztvevőkön keresztül egyre szélesebb körben részesül erkölcsi támogatottságban.

Ismertesse a sportfejlesztési program lehetséges társadalmi és gazdasági hatásait, a várt előnyök és a figyelembe veendő kockázatok megjelölésével!

Gazdasági hatásai a programnak úgy válnak egyre pozitívabbá, hogy a vállalkozók körében szélesebb ismertségre tesznek szert a szakosztály vezetői, és így eredményes munkájuk több támogatót tud a sportág mellé állítani. A kockázat abban rejlik, ha a szakosztály vezetői nem kellő gondossággal végzik munkájukat és így hitelét veszítheti a szakosztály illetve a sportág.